-Sajnos a gyulladás ismét nagyobb a normálisnál. Ez így nem jó. Már majdnem egy éve nem javul az állapota, sőt egyre rosszabbul lesz. Ki kell találnunk valami mást, amivel ezt kezelni lehetne. Ugyan is ez a gyógyszer már nem hatásos nála.-hallottam, ahogy a doktor beszél az anyukámmal.
Egy újabb nap a klinikán. Egy újabb rosszul lét, ami lassan 2 hete kínoz. Mindent próbáltunk már szinte. 8 év húzós idő. Ez az évem pedig elképesztően gyötredelmes és szánalmas volt.
16 éves vagyok, gyógyíthatatlan beteg. De kezelhető. Anyukám mindig azzal nyugtatott, hogy az orvos tudomány fejlődik és meg fognak gyógyítani végleg. Meg mondom őszintén, hogy én már nem is akarom, hogy meggyógyítsanak. Megtanultam ezzel együtt élni és csak bekavarna ha minden megváltozna. Persze a reményt nem adtam fel. Nem is fogom fel adni soha, engem nem olyan lányból faragtak. De egy idő után minden ember megunja. Én is meguntam az egészet. Ráadásul az egész rosszullétemre rádobott egy lapáttal az is, hogy új suliba kezdtem járni. Egy régi barát se tartott velem. Az új osztályban pedig csak csúfoltak és kinevettek. Volt amikor a hangomat, volt amikor a nevetésemet vagy éppen a kinézetemen nevettek. Legtöbbször csak elfutottam volna innen messzire.
Az ajtó csukás ébresztett fel álmomból. Hmm, bárcsak álom lett volna. Anya jött be, hogy hozzon nekem egy kis ételt és valami érdekeset, hogy ne unatkozzak. Mivel még aludtam, ezért halkan kipakolt, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Erre kinyitottam a szemem és mosolyogtam rá.
-Aludj még nyugodtan drágám, este szerintem alig tudtál elaludni.
-Nem, nem szeretnek már. Kihasználom azt a pár percet míg nem mész el dolgozni. Beszéltél az orvossal?
-Igen.
-Mit mondott?-ültettem fel magam az ágyon.
-Azt mondta, hogy van egy másik fajta gyógyszer, ami elméletileg eddig bevált az ugyan olyan betegeknél, mint te. Ez több ezer dollárba kerülne. El mondta, hogy megpályázzuk és reménykedünk, hogyha megkapjuk az engedélyt akkor ez végre segíthetne rajtad.
-Értem.-szegeztem le a szemem és a kemény paplant kezdtem birizgálni.-Egyébként köszönöm az újságot és az ennivalót.-mosolyogtam rá.
-Nincs mit. Tudom, hogy úgy sem eszed meg az itteni kaját.-mosolygott vissza.
-Szeretlek!
-Én is téged Grace!-nyomott puszit a homlokomra.-De most mennem kell, délután ahogy csak tudok jövök be hozzád, hátha ma kiengednek! Szia!
-Szia.-suttogtam.
*
Délután fél 3 van. Anya elméletileg 2 óráig dolgozik, ami azt jelenti, hogy bármikor megjelenhet.
Annyiból végül is jó, hogy nyári szünet van, hogy így nem kell hiányoznom a suliból. Az idei tanévben nagyon sokat hiányoztam a különböző rosszullétek miatt. folyamatosan a klinikán kötöttem ki napokra. Így elég nehéz kapcsolatot létesíteni az osztály társaimmal . Tehát nincsen egy olyan barátnőm vagy esetleg barátom, akivel beszélni tudnék erről a dologról. Túlságosan is gyerekek még ahhoz, hogy megértsék ezt az egészet.
-Hahó, itt vagyok, szia!-jött be anyu.
-Na végre! Hoztál ebédet?-kérdeztem.
-Nem ettél semmit az ebédből, ugye eltaláltam?-bólogattam.-De amúgy igen, hoztam. Tessék itt van.-nyújtotta felém az ételt.
-Köszönöm szépen!
-Volt bent nálad a doktor úr?
-Nem. Mert itt van?
-Nem tudom, még nem láttam de kinézek.-kinézett a folyosóra, majd visszafordult hozzám.-Itt van, beszélek vele, hogy akkor haza jöhetsz-e!
És kiment a folyosóra. Pár perc múlva vissza is jött.
-Na? Mit mondtak?-támadtam le a kérdéseimmel.
-Azt mondta, hogy ma haza mehetünk, de 2 hét múlva vissza kell jönnünk a rutin vizsgálatokra. Úgyhogy gyere, pakoljunk és öltözzél.
-Rendben.-kipattantam az ágyból és elkezdtem levetni a pizsamámat, hogy végre felvegyek valami normális göncöt.
Anya elkezdte belepakolni a bőröndömbe a többi dolgaimat, hogy haladjunk.
-És Victor otthon van?-kérdeztem az öltözés közben.
-Szerintem Carmen-nél van.
Victor az 5 évvel idősebb bátyám. 21 éves, de még mindig otthon lakik, velünk. Carmen pedig a barátnője. London elég nagy város, mégis abba az iskolába jár, amibe én. De igazából ez egyáltalán nem zavar. Már régóta együtt vannak, aminek örülök, mert a testvérem nagyon megérdemli Őt.
-Zara pedig a nagyszüleinél van, majd ha megyünk haza akkor elmegyünk érte.
-Itt van anyuka a zárójelentés, kérem írja alá és már mehetnék is haza.-jött be a nővérke egy papírral a kezében.
-Tessék. Köszönjük szépen, viszont látásra.-adta vissza az aláírt dokumentumot. Megfogta a táskámat én meg a kardigánomat és az üdítőmet és kimentünk a szobából. Elköszöntünk a nővérektől, akik jó egészséget kívántak nekem. Hívtuk a liftet és miután leértünk, vettem meg az automatából egy forrócsokit és kisétáltunk a kocsiig.
*
Egy negyedóra múlva haza is értünk, Zarával együtt. Borzalmas volt ez a másfél hét abban a bezárt szobában. Olyankor az életkedvem is elmegy a bent léttől. Amikor végre felértünk a lakásba, én bedőltem az ágyamba és csak annyit mondtam, hogy 'Otthon, oly édes otthon.' . Anya mosolyogva jött be hozzám, majd befeküdt mellém. Nem kellett sok idő, a 4 éves húgom és csatlakozott hozzánk.
-Tudod ki hívott fel reggel?-nézett rám anyukánk.
-Kicsoda?-kérdeztem rá.
-Keresztanyukád, Andrea!
-Komolyan? Te jó ég! Már lassan 2 éve nem láttam!
-Igen tudom. Szóval ideje volt már, hogy felhívjon.
-Na, de mit mondott?
-Azt, hogy jövőhéten szabadságon van, úgyhogy eljönne 2-3 napra.
-Végre már! Rendben jöjjön csak! És akkor mikor jön? Vagyis melyik nap?
-Elvileg pénteken. Délben végez a munkahelyen, haza megy a cuccáért és már indul is. Szóval olyan délután 4-5 óra fele itt lesz. Azt is említette, hogy mivel nem küldött neked az elmúlt időkben semmi ajándékot, ezért elmentek majd a plázába egy kicsit vásárolgatni.
-Ez az!-törtem ki magamból és örömtáncot kezdtem járni. Természetesen a húgom röhögve fetrengett. De ez érdekelt a legkevésbé.
Alig várom már, hogy együtt legyek And-del. Ő olyan nekem, mint a legjobb barátnőm és a második anyukám. Sajnos neki nincs gyereke, szerencsére így sokat volt velünk, bár mostanság nem nagyon érdeklődött irántunk. De nem baj, az a lényeg, hogy most jön!
**
Péntek, reggel 10 óra van. Nem rég keltem fel az ágyamból, csak hogy egyek valamit reggelire, hogy utána be tudjam venni a gyógyszereket. Ezt követően gyors felöltöztem és megnéztem a cetlit amit anya ír minden reggel mielőtt elmennének dolgozni.
'-Teregess ki
-Mosogass el
-Gyors szaladj végig a porszívóval a lakáson! P. Anya'
Kiteregettem gyorsan, hogy ne gyűrődjenek a ruhák és hogy mire anya haza ér, megszáradjanak, majd visszadőltem az ágyamba és bekapcsoltam a laptopomat. Hallgattam egy kis zenét és olvasgattam néhány cikket.
A nap során még megcsináltam amit kért tőlem anyu, majd vártam a délutánt.
Keresztanyukám 5:43-kor érkezett meg hozzánk, így feleslegesnek tartottuk elmenni 2 órát vásárolni. Úgy döntöttünk, majd holnap ebéd után elmegyünk.
Ez így is történt. Ebéd után megbeszéltük, hogy amíg anya elaltatja Zara-t, addig mi odamegyünk.
Fogtuk magunkat és elautóztunk. A pláza egy fél órára van tőlünk. Miután leszálltunk azonnal bementünk és megcéloztuk az első boltot. Az egész épület 3 emeletből áll. Mivel a bejárat a középső szintnél van, így ott kezdtünk szétnézni meg vásárolgatni. Szépen haladtunk butikról-butikra. Miután végigjártuk, felmentünk a 3. emeletre. Éppen kijöttünk az egyik boltból, amikor észrevettem valakiket.
-Na ne. Csak ők hiányoztak.-torpantam meg.
-Mi a baj?-lépett vissza hozzám And, mivel Ő tovább ment.
-Az-azok a fiúk, a-a bajok.-dadogtam össze-vissza.
-Mi van velük? Kik Ők? Ismered Őket?-kérdezősködött.
-Sajnos igen. Három közülük az osztálytársam a másik három pedig végzős a sulimban.-válaszoltam.
-És..-kezdett volna mondani valamit, de belé fólytottam a szót.
-Kérlek, csak menjünk a másik irányba!
-Rendben, Grace, nyugi!-engedett a kérésemnek.
Szerencsére nem kérdezősködött, mert tudja, hogy ha van valami amit elmondanék neki, azt a kérése nélkül elmondanám. Így csak tovább nézelődtünk.
-Jaj, venni akarok magamnak egy kabátot őszre!-mutatott be egy boltba.
-Menj csak nyugodtan, én itt kint megvárlak.-mosolyogtam neki és intettem a fejemmel, hogy menjen be.
-De nem baj?
-Ne aggódj, elleszek!
-Akkor rendben, mindjárt jövök!-ezzel el is tűnt.
Már 5 perce bent volt, amikor az történt amit végképp nem akartam. Újra megjelentek azok a fiúk, akiket ki nem állhatok. De már túl késő volt ahhoz, hogy bemenjek gyors az üzletbe, avagy elmennék a másik irányba. A hátam mögött jöttek és amikor oda értek hozzám úgy nekem jöttek, hogy a földre estem. Ők jóízűen nevettek ezen az egészen. Én annyira nem találtam ezt az egészet mulatságosnak. Sajnos a könnyeim sem ezt sugalták rólam. Egy pár másodpercig még ott térdeltem négykézláb, amikor elég homályosan, de megláttam egy pár cipőt a szemem előtt. Nem sokkal később egy hang is társult hozzá.
-Minden okés? Jól vagy?
-Öhm, igen. Persze, minden rendben. Mégis mi lenne?-álltam fel a földről meg porolgatva a nadrágomat.
-Sajnálom.
-Mégis mit?-ekkor felnéztem a bizonyos személyre és nem hittem a szememnek. Az a fiú volt, aki ott volt a többiekkel.-Mit akarsz?-léptem hátrébb tőle két lépést, mert féltem.
-Nyugodj le kérlek!-jött hozzám közelebb, miközben én folyamatosan hátráltam tőle, ijedt arccal.
-Mi folyik itt?-lépett közbe And.
-Semmi. Kérlek menjünk haza!
-Jól van, ahogy akarod.-még egy pillantást vetett a göndör hajú, smaragd zöld szemű srácra, majd elindultunk. Én rá se mertem nézni, úgy hagytuk ott.
Az egész úton azon gondolkodtam, hogy miért segített nekem. Nekem?! Egy olyan srác, aki a kinézetével teljesen elvarázsolt. Pedig Ő is ott volt azok közt a fiúk közt, akik leégetnek és megaláznak állandóan. Vajon miért jött vissza hozzám? Miért érdekelte Őt egy olyan kis senki, mint én? Nem tudom miért tette ezt. Minden esetre jól esett, csak éppen hihetetlen.
Sikeresen haza értünk faggatás nélkül. Ezt szeretem annyira a keresztanyukámban. Mindig érzi, hogy mikor kell kérdezni tőlem, és mikor jobb ha megvárja míg magamtól kezdek el beszélni. Otthon a gyors 'divatbemutató' után megvacsoráztunk és megfürödtünk. Anyukám még bement egy kicsit beszélgetni And-del, én addig felmentem a sulim honlapjára és meg kerestem a végzősök képeit. Nem kellett sokat keresgélnem. Hamar megtaláltam azt az osztályt amit kerestem, és azt a személyt is. A képe nézegetésével időztem egy kicsit, majd végre elolvastam az alatta álló nevet.
'Harry Styles'
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése