16. fejezet - Összetörve

Másnap, tele reménnyel, bűntudattal, de mégis egy csöppnyi boldogsággal ébredtem fel. Tudtam, hogy megbántottam Nate-t, amire én eddig soha nem voltam képes. Úgy éreztem, hogy ma megváltoztathatom az életemet. Rajtam áll, vagy bukik, hogy boldog leszek-e, vagy további vermekbe fogok beleesni, amiket a sötét énem ásott számomra. Meg kell mindent tennem.
Kivételesen jó kedvel indult a reggelem, így gyorsan eltudtam készülni. Kiválasztottam a szekrényemből a magamhoz képest legcsinosabb ingemet, amit anya kivasalt nekem. Alulra pedig felhúztam egy fekete cicanadrágot. Imádtam ezt az összeállítást, és mindig olyan különlegesebb alkalmakra szántam. Eddig nem igazán kellett használnom, de úgy gondoltam, hogy ma talán még jót fog tenni. A szobám asztalán álló tükör elé álltam, és megnéztem magamon az anyagot. Éppen előre hajoltam megnézni a sminkemet, hogy minden rendben van-e, amikor hirtelen begörcsölt a hasam. Odakapva a jobb karomat erősen megnyomtam azt a pontot, ahol a fájdalmat éreztem, hogy enyhíteni tudjam azt. Vagy egy percig állhattam görnyedt háttal támaszkodva az asztal szélébe, amikor abbamaradt. Kiegyenesedtem, majd kimentem a konyhába. Levettem a szekrényről a gyógyszeres kosarat, és kivettem egy levél görcsoldót. Visszaraktam, majd fogva a gyógyszert, visszamentem a szobámba, és beledobtam azt a táskámba. Ekkor eldöntöttem, hogy készen állok az indulásra, és ráadásul már majdnem késésben voltam.

*

-És akkor ne feledjétek, hogy jövőhéten már dolgozat lesz a halakból! -figyelmeztetett még minket a biológiatanár, miután kicsengettek.
-Persze -suttogtam iróniával, majd kinyitottam az ajtót, és kiviharoztam onnan. Tudtam, hogy ez a 25 perc elegendő lesz a tervemet megvalósítanom. Ledobtam a táskámat az egyik padra, és elindultam a lépcső felé.
-Grace! -szólított meg Ella.- Szia!
-Szia -öleltem meg.
-Merre mész?
-Öhm, le -mutogattam a hátam mögé.- Cs-csak be-beszélni akarok valakivel. -mondtam félénken.
-Tudom kivel -mosolygott rám.- Menj csak, de aztán mesélni! -parancsolta meg nekem, amire elmosolyodtam, majd bólintottam egyet.

Ezután folytattam az utamat lefelé. Lábaim remegtek, ujjaimat tördeltem az idegességtől, hasamban pedig fura érzés kezdett felülemelkedni. Tudtam, hogy meg kell ezt tennem a saját érdekemben. Az első lépés már meg volt, és ez lenne a második.
Céltudatosan a büfé felé vettem az irányt, de nem vásárolni akartam. Nagyon sokan voltak a sorban, mint minden első szünetben, így még nagyobb kihívásnak tűnt a tervem. Lábujjhegyen álltam, és szemeimmel keresni kezdtem egy személyt. Amikor ez sem segített, ráálltam a lépcső korlátjának aljára, hogy növeljem a magasságot, ezáltal a látóteremet is. Tovább keresgéltem, egészen addig, amíg meg nem találtam a göndör hajú srácot, aki nem is állt tőlem olyan messze Ő is pont rám nézett, majd elindult felém.

-Ha..! -szólaltam meg, de nem tudtam befejezni, mert valaki nekem jött, miközben szálltam volna le a fehér korlátról, de a jobb lábam viszont beakadt a rács közé.

Az a pár századmásodperc olyan volt, mint egy lassított felvétel. Mintha arra vártam volna, hogy majd Harry elkap mielőtt földet érnék. Amikor már közel voltam, szemeimet összeszorítottam, a kezemet pedig próbáltam magam alá tenni, hogy valamennyire tompítsam a megérkezést. Ez a tervem kudarcba fulladt, és éreztem, ahogy nekicsapódok a hideg padlónak. Kissé felnyögtem a fájdalomtól, ami végig futott egy rövid időre rajtam. Szemeim kinyitása után azt vettem észre, hogy pár szempár engem néz, köztük az a smaragd-zöld is.

-Jól vagy? -kérdezte Harry, miután csak ő maradt ott velem.
-I-igen, azt hiszem -mosolyogtam rá, majd kinyújtottam felé a kezem, hogy felsegítsen. Fintorgott egyet, majd kiegyenesedett és elindult onnan. Egy kicsit rosszul esett, hogy nem segített, de gyorsan felpattantam, majd utána mentem.- Harry -fogtam meg a vállát hátulról.
-Igen? -fordult meg, de nem nézett a szemembe.
-Szeretnék Veled beszélni. -próbálkoztam a komolysággal.
-Figyelj Grace, -jött közelebb hozzám.- felfogtam, oké? -nem tudtam miről beszélt, és ezt nyilvánvalóan ki is mutattam.- Nem foglak többet zaklatni, békén hagylak. Megértem, hogy te Nate-t szereted, és elfogadom. Remélem boldogok lesztek együtt továbbra is. -teljes sokkot kaptam. Amikor megpróbáltam elmondani, hogy nem vagyunk már együtt, akkor ő megállított, még mielőtt kinyitottam volna a szám.- Te nekem csak azért kellettél volna, hogy meghúzzalak egyszer. -ekkor tört össze bennem minden.

Nem tudtam szóhoz jutni, így most kivételesen cselekedtem, mielőtt gondolkodtam volna. Meglendítettem a jobb kezem, amely hatalmasat csattant Harry arcán. A csapás oldalra fordította a fejét, majd fájdalmasan szisszent egyet, és odakapta a piros bőréhez a tenyerét, és visszafordult hozzám. Szemeimben könnyek dörömböltek, de egyenlőre még nem tudtam kiengedni őket. Szám résnyire ki volt nyitva, és csak néztem rá, egészen addig, amíg el nem ment tőlem. Csak pár pillanatig álltam ott, mert nem tudtam felfogni azokat a szavakat, amiket a legutóbb mondott.

-Nem vagyunk már együtt, te seggfej. -suttogtam el magamnak a mondandómat, ami miatt lejöttem hozzá.

Amikor végre megtudtam mozdulni, észrevettem, hogy szinte mindenki engem néz. Gyorsan elszaladtam onnan, majd felindultam a lépcsőn. Egyenesen a cuccomhoz mentem, amikor újra begörcsölt a hasam, és most nem tudtam állva maradni, le kellett ülnöm. Ella azonnal odasietett, és őt pedig a testvére, követte. Próbáltak szóra bírni, de én csak annyit tudtam kipréselni magamból, hogy haza megyek. Megértettek, majd Suzy elment a táskámért, és átnyújtotta nekem. Megköszöntem nekik, hogy legalább megpróbáltak nekem segíteni, ezután pedig kiviharoztam az iskola épületéből, és felülve a biciklimre, haza tekertem.
Otthon ledobtam a cuccom, majd bedőltem az ágyba, és egy rövid gondolkodás után elsírtam magam.

*

Délután volt, amikor összeszedtem magamat, mert megérkezett Victor és vele együtt Carmen is. Kimentem egy kis vízért a konyhába, amikor ők is kint voltak.

-Sziasztok -köszöntem egy halvány mosollyal az arcomon.
-Szia -köszöntek vissza szinte egyszerre.- Grace, nincs kedved ma elmenni Carmen-nel a konditerembe edzeni? -folytatta Victor.- Nem baj, ha nem, csa..
-De, persze, hogy elmegyek! -vágtam bele a mondatába.- Mondjuk egy óra múlva?
-R-rendben! -egyezett bele ő is.
-Remek, akkor megyek és összepakolom az edzéscuccomat! -és ezzel le is léptem.

*

-Szóval az első alkalom még ingyenes, úgy hogy tessék, itt vannak az öltözőkulcsok. -adta át a szekrényekhez való számos kulcsokat a hölgy, aki a pult mögött állt.
-Köszönjük -mosolygott rá Carmen, majd elvette azokat.

Kezembe adta a 2-es számút, majd elindultunk az öltöző felé. A földet bámulva sétáltam, amikor neki ütköztem egy kemény mellkasnak. Felnéztem az illetőre, és kikerekedtek a szemeim. Harry volt az, és amint láttam ő is meg volt lepődve, de gy gyors mozdulattal kitért előlem, és bement a kondi terembe. Amikor visszapillantottam rá, megláttam, hogy a kezeit ökölbe szorítja, és a kezein lévő izmok megfeszültek. Dühös rám. Csak nem tudom, hogy mire fel, mert ha jól tudom, akkor ő törte össze bennem mindent, ami megmaradt. Ekkor észrevettem, hogy eltűnt előlem Carmen, így gyorsan utána eredtem, és elkezdtem öltözni.
A kondi teremen belül három szoba volt; az elsőben alig volt valaki, a másodikban szinte csak lányok voltak, ugyanis ott kardio edzést lehetett végezni. A harmadikban, pedig inkább férfiak voltak, akik súlyzóztak és erősítettek. Míg végigmentem a szobákon, végig Harry-t keresték a szemeim. Az utolsóban állva feladtam, és rájöttem, hogy elment. Biztos voltam abban, hogy miattam távozott.
Carmen teljesen bement, és levett a tartóról egy-egy két kilós súlyzót, majd intett nekem, hogy menjek utána. Gyorsan odalépkedtem, majd mellé álltam, és vártam, hogy megmutassa a feladatot. Néztem egy ideig, majd fenéztem, mert meghallottam, hogy valaki egyre hangosabban beszél.

-Nem érdekel, érted? Akkor ne nézz rá! Most tényleg azért akarsz lelépni egy igen fontos edzésről, mert ez a lány itt van? -kiabált egy erősen kigyúrt férfi, egy göndör hajú srácra, akit csak hátulról láttam.- Most pedig menj, és végezd a munkádat! -mutatott a fiú háta mögé, mire ő lassan megfordult, és ekkor rájöttem, hogy ki is az.

Amikor Harry észrevett, én halványan rámosolyogtam, hogy hát ha nem én vagyok az a lány, aki miatt elakart menni. Ő csak annyit reagált erre, hogy fintorgott egyet halványan, majd levette a tekintetét rólam, és elment. Fájt. Nagyon fájt.

*

Ezalatt a másfél óra alatt keményen edzetem, és szinte mindenből kétszer többet csináltam, mint ahogy azt Carmen mondta. Úgy éreztem, hogy ezzel kiadhatom magamból azt a haragot, ami bennem volt a mai napon. Jó érzés volt feszegetni a határaimat, és kitapasztalni a fájdalom küszöbömet. Kellett a fizikai fájdalom.

-Grace -jött oda hozzám Carmen, miközben én a futópadon futottam.- Victor megjött.
-Oh, ha nem haragszol én még maradnék egy tíz percet -mosolyogtam rá, miközben kiléptem a gép oldalára, letekertem az üvegemről a kupakot, majd ittam egy kortyot, és újra futni kezdtem, meg sem várva, hogy reagáljon valamit.
-Rendben -bólintott egyet egy mosollyal, majd el is ment.

Kezdtem elfáradni, szívem egyre jobban és gyorsabban dobogott, a levegővételeim pedig rendszertelenek voltak. Amikor belenéztem a velem szemben lévő tükörbe, megláttam, hogy a háttérbe Harry áll. Mellkasán keresztben voltak a kezei, és fejével felém fordulva engem figyelt, miközben más pedig beszélt hozzá. Bedühödtem, és magasabbra kapcsoltam a gépet. Nagyon rosszul éreztem magam, de egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Újra felpillantottam, és észrevettem, hogy Harry elindult felém. Mindenem elkezdett remegni, az izzadságtól tiszta víz voltam, és melegem is volt, de nagyon. Figyelemmel kísértem, ahogyan idesétál, de valahogyan elhagyott az erőm, és összeesve leestem a mozgó futópadról.

-Cseszd meg, Grace! -kiáltotta el magát Harry.

15. fejezet - Vége

Csak pár percig maradtam még a kórteremben, mert nem bírtam tovább nézni Őt így, megsebezve. Egy halk köszönés után ott hagytam Őt, és hívtam egy taxit, ami 5 percen belül meg is jelent az előttem lévő úton. Beszálltam a sárga járműbe, majd bediktáltam a címünket. A kis táskámat, amit magammal vittem, szorosan az ölemhez húztam, mert nagyon erős fájdalmat éreztem a hasamban. Sajnos az évek során hozzászoktam, ezért soha nem tudtam, hogy éppen miért fáj. Lehet, hogy megint romlik az állapotom? Az is lehetséges, hogy csak furcsa volt nem azért bent lenni a kórházban, mert én vagyok rosszul.
Végig kifelé bámultam az ablakon, de mégis csak akkor vettem észre, hogy megérkeztünk, amikor a kocsi hirtelen megállt. Elővettem a fekete táskámból a pénzt, és egy kis borravalóval együtt átadtam az úrnak. Megköszönte, én pedig kiszálltam, és elindultam az épület bejárata felé. Beütöttem a lakásunk kódját, amivel kinyithattam az ajtót. Magam után becsukva, szépen, lassan fellépcsőztem a harmadik emeletre. A szüleim még nem voltak otthon, bár már majdnem 7 óra volt. Nagyon fárasztó volt első nap a suliban, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek egyet fürdőzni.
Hajmosás után meg is érkeztek, így miután nagyjából megszárítottam, leültünk vacsorázni. Anyu próbált kérdezgetni Harry-ről, meg az egész napomról, de minél többet kérdezett, annál rövidebbek lettek a válaszaim. Végül pedig már csak bólogattam. Nem volt kedvem beszélgetni erről az egész család előtt.
Kaja után segítettem anyának bepakolni a cuccokat a konyhába, és közben bevettem a gyógyszereimet is, majd elmentem bepakolni a táskámba és befeküdtem az ágyamba. Nem tudtam elaludni, mert végig Harry sebes arca lebegett a szemem előtt. Ezért, hogy eltereljem a figyelmem, bekapcsoltam a televíziót.
Elkapcsoltam egy zenecsatornára, és azt hallgattam addig, amíg anya be nem jött, hogy most már kapcsoljam ki, és aludjak, mert holnap ismét iskola. Megfogadtam azt, amit mondott, és tovább hallgatva a zenét, -csak most a telefonommal-, elaludtam.
Másnap reggel a szokásos időben keltett fel az anyukám, majd egy óra készülődés után elmentem a suliba. A mai első ismét osztályfőnöki volt, és csak a többi tanítási óra volt rendesen megtartva, az új órarend szerint. Amikor beértem a terembe, rögtön hátra akartam ülni, de hirtelen észrevettem, ahogy Isabella integet nekem. Visszaköszöntem neki egy mosoly kiséretében, majd tovább akartam indulni, de ő odakiabált hozzám, hogy üljek oda. Nem tiltakoztam, hanem szó nélkül beültem mellé.
Jó volt ott ülni, mert néha odahajolt hozzám és egy-két vicces dolgot megsúgott nekem, amin muszáj volt nevetnünk. Jól esett, hogy foglalkozott velem. Volt olyan is, amikor az ikertestvére, Susy is beszélgetett velünk.
Az első szünetünk 25 perces, ezért rávett Ella, hogy üljünk le az osztályterem előtt lévő székekre, hogy beszélgessünk egy kicsit. Így hát leültünk az ajtó mellett lévő első két székre. Először egyikünk sem szólalt meg, majd ő törte meg ezt.

-Mi újság? -fordult teljesen felém, én pedig megráztam a fejem és egy mosolyt erőltettem magamra.- Látom, hogy van valami baj. És azt is tudom, habár olyan bőségesen nem ismerlek, nem tudtad még megbeszélni a gondjaidat senkivel. Én meghallgatlak, és ha tudok, segítek, ha nem is legalább, lesz kinek kibeszélned magad. -mosolygott rám.- Hidd el könnyebb lesz! Na szóval, egy bizonyos fiúval, vagy a betegségeddel van a gond? -nézett rám hatalmas szemekkel.

Nem bírtam neki nemet mondani, így elkezdtem mesélni. Elmondtam neki mindent attól a naptól kezdve, amikor Harry-vel találkoztam, a megmentésemen át, egészen a mostani helyzetig, és ezekkel együtt az érzéseimet is. Ella figyelmesen nézett, és éreztette velem, hogy tényleg érdekli. Mindig amikor közel voltam a síráshoz, ő megfogta a kezem és megszorította, vagy megölelt. Furcsa volt, hogy végre volt valaki, aki csak rám szentelte volna az idejét. Nagyon hálás voltam ezért neki.

-És, hát most itt ülök, és beszélgetek veled -fejeztem be a mesémet. Azt hittem, hogy ennyi lesz, de ő azonnal válaszolt.
-Szerintem Nate-t szereted, és tiszteled, de nem úgy, mint a kedvesed, hanem mint embert, és talán csak az köt hozzá Téged, hogy úgy mond megmentett. Magadnak hazudsz, mert nem vallod be, hogy Harry-ért epekedsz, de rosszabb ha Nate-nek nem mondod meg, hogy őt viszont nem szereted, mert ezzel csak átvered -ennél a szónál erősen elgondolkoztam. Valóban csak becsapnám Őt?- Sőt, ha Harry is úgy tudja, hogy Nate a szerelmed, Őt is megvezeted. És ha Te erre akkor jössz rá, amikor már Harry karjaiban más van, akkor már túl késő lesz. -tekintetemet levettem róla, és egyenesen bámultam a korlátot. Hogy neki mennyire igaza van.- De persze ez csak az én véleményem -állt fel, és próbált engem is felállítani, mert becsengettek és jött a tanár.
-Köszönöm -borultam a nyakába, és kibuggyantak a könnyeim.

**

Vége van az iskolának, és éppen hazafele sétáltam, amikor összetalálkoztam Nate-tel. Bár nem éppen szerettem volna most együtt lenni vele, de ő ahhoz ragaszkodott, hogy hazakísér. Nehezen beleegyeztem, majd elindultunk. Átjött a baloldalamra, és összeakarta kulcsolni az ujjainkat, de nem hagytam neki azonnal, hanem úgy tettem, mintha viszketne az arcom, azért elkaptam onnan a kezemet. Amikor kezdett rám furcsán nézni, én gyorsan odahajoltam hozzá és puszit nyomtam az ajkaira.

-Csak ennyit érdemlek? -nézett rám kitárt karokkal, teli mosollyal az arcán.
-Most ennyit -húztam az agyát.
-Na jól van, ezt megjegyeztem. -nevetve közelebb jött hozzám, majd átkarolta a derekamat. Ez még egyáltalán nem zavart, de amikor hirtelen lecsúszott a tenyere a fenekemre, felugrottam kissé, és eltoltam magamtól a karját, majd kérdően ránéztem.- Jól áll neked ez a farmer -kacsintott rám, miután végignézett rajtam.
-Nate! -távolodtam el tőle.- Most mégis mi bajod van? -indultam tovább.
-Grace -fogta meg a csuklómat, hogy visszahúzzon magához.- Sajnálom, nem tudom, hogy mi ütött belém. -nézett rám bocsánatkérően.
-S-semmi baj, csak fura volt ez Tőled. -fordítottam el a fejem. Összekulcsoltuk az ujjunkat, és folytattuk a sétánkat.
-Szeretném, ha ma eljönnél hozzánk, megnézni egy filmet -törte meg a csendet, amikor megérkeztünk hozzám.- Persze, csak akkor, ha van kedved! -folytatta, mert látta, hogy meg sem bírok szólalni.
-N-nem is tu-tudom -dadogtam.
-Kérlek.
-Rendben -adtam meg magam.
-Köszönöm! -arcán hatalmas mosoly jelent meg, majd szenvedélyes puszit nyomott a számra.- Este 7-re itt leszek érted! -bólintottam, majd intettem neki, ő pedig el is tűnt a sarkon.

Nem tudtam hova tenni ezt az érzést. Valamilyen szinten boldognak kellene lennem, de még mindig az visszhangzik a fejemben, amit Ella mondott. Igazából még én sem tudom, hogy valójában mit érzek Harry és Nate iránt. Minden esetre ez a randi dolog, egy jó ötletnek tűnik, és hátha megtudok belőle valamit.

*

Este fél 7 van, én pedig még szinte sehogy se állok. Most jöttem ki a fürdőből, mert megfürödtem. a hajam tiszta göndör lett a gőztől, ezért muszáj volt kiegyenesítenem. A sminkemet el se kezdtem, és azt sem tudom, hogy mit fogok felvenni a randira. Amíg melegedett a hajvasaló, addig próbáltam valami normális göncöt kiválasztani. Aztán eszembe jutott, hogy az a farmer tetszett Nate-nek, így eldöntöttem, hogy azt fogom viselni, csak hogy egy kis örömöt okozzak neki. Ezután már csak egy pólót kellett keresnem.
Negyed óra alatt megcsináltam a hajam, a sminkem és felöltöztem. Nagyon büszke voltam magamra, mert még ilyen hamar sem készültem el soha. Anyuéknak még kimentem megmutatni, és megkérdezni, hogy jól áll-e hátul a hajam, és a többi. Mindent rendben talált, így egy Vigyázzatok magatokra! után lementem a ház elé, ahol Nate várt engem egy fekete BMW-ben. Nem tudom, hogy hogy, de nagyon eltalálta a kedvenc kocsimat. Kiszállt, majd köszönésként megcsókolt, aztán kinyitotta nekem az anyós ülés ajtaját. Ezután ő is beszállt a vezető ülésbe. Bekapcsolta magát, majd szigorú pillantásával rámutatott az én biztonsági övemre is. Rögtön megértettem, és úgy cselekedtem, ahogy mondta.
Az út nem tartott tovább 10 percnél, főleg, hogy kissé gyorsabban mentünk. Mikor megérkeztünk, Nate megkerülve a járművet, újból kinyitotta nekem az ajtót. Megköszöntem neki, majd szemem a hatalmas házon időzött.

-E-ez a Ti házatok? -kérdeztem tőle tátott szájjal.
-Igen, az én házam. A szüleim vették nekem. -válaszolta teljes hidegvérrel, mintha ez természetes lenne.
-Azta -ennyi volt, amit meg mondani tudtam. Hatalmas mosollyal az arcán, megfogta a karomat, én pedig belekaroltam az övébe, majd elindultunk befelé.

Kellemesen csalódtam, amikor a belseje sokkal szebb volt, mint azt hittem. Levettük a cipőnket, majd Nate bekísért a nappaliba, ahol a dohányzó asztalon egy nagy tál popcorn és poharak sorakoztak. A DVD már láthatólag be volt kapcsolva a hatalmas LED tv-n. Két oldalán pedig hatalmas hangfalak, és még a négy sarokban is volt egy-egy darab. Elpirulva ültem le Nate mellé a kanapéra, mert már egy jó ideje csak engem nézett, ahogyan csodálkozom.

-Kérsz valamit inni? -kérdezte.
-Öhm, nem, köszönöm -mosolyogtam rá félénken.
-Rendben -mosolygott vissza rám, majd elnyúlt a távirányítóért, és elindította a filmet, ezután pedig megfogta a pattogatott kukoricával teli tálat, és az ölébe rakta.
-M-mit nézünk? -kérdeztem megszeppenve.
-Miért félsz? Ne legyél már ennyire félénk -nyomott puszit az orcámra.- Egyébként egy romantikus vígjátékot, Az ötven első randi-t. -dőlt hátra a kanapén, majd én is követtem őt.

Remek volt a film, és eddig rengeteget nevettünk rajta. Már vagy fél órája ment, amikor Nate rárakta a bal kezét a combomra, majd egy bizonyos időközönként feljebb rakta. Igazából nem is vettem észre, csak amikor már hirtelen az arcom előtt megjelent Nate, és megcsókolt. Tenyere hirtelen felcsúszott az oldalamra, majd miután lerakta a kezéből a tálat, a másikat is rám helyezte. Hagytam, hogy csókoljon, és én is visszacsókoltam őt. Lassan vízszintesbe helyezett engem a kanapén, ő pedig tovább csókolgatva áttért a nyakamra, majd minél lentebb haladt, annál jobban csúsztatta fel a hasamnál az anyagot. Amikor már a köldököm fölé ért a pólóm szegélye, észbe kaptam, és gyorsan eltakarva a meztelen részt felültem.

-K-ki kell mennem a mosdóba -dadogtam, és éreztem, ahogyan pír borít el.
-A folyósón, balra a második ajtó -vigyorgott rám elégedetten.
Azonnal berohantam, majd nekitámaszkodva a mosdókagylónak, nagy levegőket vettem, és próbáltam lenyugodni.
Grace, muszáj lesz neki megmondanod!-biztattam magam a tükörben. Rájöttem, hogy már egy jó ideje bent lehetek, úgyhogy lehúztam a WC-t, mintha tényleg ürítenem kellett volna, majd miután megmostam a kezem, egy kicsit bevizeztem az arcomat ott, ahol nem volt rajtam smink. Ez egy kicsit felfrissített, így újult erővel léphettem ki a helyiségből. Nate ott várt, és már a filmet is kikapcsolta. Teljesen felkészült a nagy 'eseményre', amit én fogok elrontani.

-Nate..
-Igen szépségem? -nem hagyta, hogy befejezzem, hanem azonnal a számra tapasztotta az övét egy-egy másodpercre.
-B-beszélnünk kell -toltam el magam a mellkasánál.
-Ajajj -vakarta meg a tarkóját.- Legyen, mondd miről akarsz 'beszélgetni'. -tette macskakörömbe a beszélgetni szót.
-É-én, nem akarom ezt -kezdtem bele félénken.
-Nem baj, -hajolt előre hozzám, és megfogta a kezeimet.- én várok Rád, bármeddig.
-Nem, nem arra értettem.
-Akkor mégis mire gondolsz? -nézett rám értetlenül. Nem bírtam kimondani, ezért reméltem, hogy rájön magától is.- U-ugye nem azt akarod mondani, ho-hogy szakítasz? -összeszorítottam a szemeim, majd bólintottam egyet. Erre ő elengedte a kezeimet, és hátradőlt ismét a kanapén.
-Nate, én annyira sa..
-Harry, ugye? -szakított félbe.
-M-mi? -néztem rá értelmetlenül.
-Harry miatt szakítasz velem, ugye? -óvatosan helyeseltem.- Szereted. Sokkal jobban, mint engem. Úgy látszik, hogy nem érdemeltem meg a szeretetedet. Így hálálod meg azt, hogy megmentettem az életedet. Mondjuk, nem érdekel, hogy vissza adod-e mindezt nekem, én ismét megtenném. Szeretlek Grace, még akkor is, ha te sosem fogod ezt viszonozni. Legalább az enyémnek tudhattalak egy ideig.
-Nate -szólaltam meg remegő hangon, mert ismét a sírás kerülgetett.
-Ne sírj, kérlek -ölelt át.- Semmi baj.

14. fejezet - Még egy fiú sem..

Nem mertem kinyitni a szemem, mert féltem a látványtól, ami fogadott volna. Csak ott álltam a falnak neki támaszkodva, és remegtem. Nem tudtam, hogy most mi fog következni.
Ezután valaki megfogta, a még mindig a fejem felett tartott csuklómat, majd gyorsan arébb húzott onnan. Ekkor már muszáj volt kinyitnom a szemem, mert még sem akartam orra esni. Amikor rájöttem, hogy ki volt a Megmentőm, azonnal lejjebb ment a pulzusom, és a levegő vételeim is rendeződni látszottak. Egy nagy sóhajtás után megakartam Őt ölelni, de csak a dühvel teli szemeivel találkoztam. Nagyon megijedtem, mert arra gondoltam, hogy mérges rám.

-Nate, én annyira sajnálom! Nem tettem semmi rosszat! Én nem csókoltam vissza, ő erőltette, ráadásul részeg is! Kérlek ne haragudj rám! -esedeztem a bocsánatáért, de ahogy folytathattam volna, Ő befogta a tenyerével a számat, aztán szenvedélyesen megcsókolt. Miután szétváltunk mélyen elvesztem a zöldes  szemében, mire ő kérdően nézett rám.- M-mi a baj?
-Grace, te, cigiztél? -kérdezte akadozva, mire én teljesen elszégyelltem magamat. Nem mertem a szemébe nézni, hanem csak elindultam a lépcsőház ajtajáig, mintha el sem hangzott volna a kérdés.- Válaszolj, H-Harry erőltette Rád? -a csuklómnál fogva visszahúzott magához, és szemében aggódást véltem felfedezni.
-Mi? Nem, dehogy is! -vágtam rá rögtön.
-Ugye őszinte vagy velem?
-Igen, persze, hogy az vagyok. Nate, szeretlek Téged. Na tessék, kimondtam. -éreztem, ahogy szinte az összes vér az orcámba fut, ezáltal pír borított el.
-Én is Téged. -válaszolt vissza Nate, majd egy hatalmas mosolyt lehetett látni, majd újból megcsókolt.- Gyerünk, sétáljunk egyet.

Elvette tőlem a cuccomat, majd átdobva vállán felvette a női táskámat. Elkezdett nőiesen vonulni, amin muszáj volt kuncognom egy kicsit. Ezután belekaroltam a jobb karjába, és úgy indultunk el a sétára, mint két legjobb barátnő. Aztán természetesen áttértünk az összekulcsolt ujjakra. Néha egy-két ember biztos elmebajosnak tartott engem, mert szinte minden percben felnevettem, az én igen hangos, és fura nevetésemmel, de ez minket nem érdekelt. Csak én néztem vissza rájuk szúrós szemekkel, de ekkor Nate mindig megszorította kissé a kézfejemet. Kordában tartott engem, amiért nagyon hálás voltam neki, mert eddig még senki nem tudta ezt kiváltani belőlem.
Délután öt óra körül járhatott az idő, amikor megcsörrent a telefonom. Már csak egy utcára voltunk a lakásunktól, ezért gondoltam nyugodtan tovább sétálhatunk telefonálás közben is. Ismét megnevetettet Nate, úgyhogy elég vidáman, meg sem nézve a hívó számát, felvettem a készüléket.

-Hallo? -szóltam bele, miközben próbáltam csendben tartani a barátomat, hogy ne röhögjem el magam.- H-hogy mi történt? -hangom elkomorodott, és hirtelen megálltam.- R-rendben, köszönöm. Öhm, még meglátom. Viszont hallásra -nyomtam ki a hívást remegő kezekkel.
-Ki volt az? -érdeklődött.
-N-Nate, -belenéztem a zöld szemeibe, majd folytattam.- Mit csináltál Harry-vel? -kérdeztem tőle, ezáltal rögtön a lényegre tértem.
-S-semmit!
-Kérlek, mondd meg! -kérleltem.
-Nem csináltam semmi komolyat, esküszöm! Csak megvédtelek Téged!
-De nem bántott!
-Még nem! -emelte fel kissé a hangját, mire megugrottam kissé.- Grace, Te még nem tudod, hogy mire képes -halkan, de mégis határozottan mondta.
-A-azt mondták a kórházból, hogy nem tud hozzá senki bemenni, mert a szülei elutaztak, és egy rokona sem lakik Londonban. Az anyukája adta meg nekik a számom.
-Beakarsz menni? -kíváncsian várta a válaszomat.
-N-nem tudom -suttogtam határozatlanul.
-Szerintem ne menj -nyomott puszit a számra.- Gyere, menjünk haza.

Újra útnak indultunk, de most ezalatt az idő alatt, egy szót sem szóltunk egymáshoz. Ő szinte folyamatosan engem nézett, én pedig gondolkoztam. Fura volt nekem ez az egész helyzet. Még egy fiú sem harcolt értem, nem hogy még kettő.
A lépcsőház ajtajához érve, Nate visszaadta a táskámat, majd egy Jó éjt puszi után elköszöntünk, én pedig szinte szó szerint felfutottam a harmadik emeletre. Egy kissé elfáradtam, mert nem működik teljesen jól a szívem a sok gyógyszer miatt, amiket a 8 évem során folyamatosan kaptam. Leültem az ágyamra, majd tárcsázni kezdtem. Felhívtam a kórházat, és kértem, hogy adják oda Harry-nek, de azt mondták, hogy szinte azóta alszik, mióta bevitték. Viszont éreztem, hogy muszáj őt látnom, ezért a következő szám amit hívtam, az Anya volt. Megbeszéltem vele, hogy bemegyek hozzá a kórházba, és egy óra múlva itthon is leszek.

Beérve az épületbe, azonnal a recepciós pulthoz futottam, ahol lekértem Harry kórtermének számát. Kedves volt a hölgy, és nem csak a számát mondta meg annak, hanem el is kísért. Megköszöntem neki, majd egy nagy levegővétel után lenyomtam a kilincset, ezáltal kinyitva az ajtót. Felugrottam egy kicsit, amikor majdnem neki mentem egy orvosnak és egy nővérnek, de kikerülve őket, beljebb mentem, egészen Harry ágyának végéig. Megálltam ott, és csak hallgattam, ahogy beszélget a férfi és a hölgy. Nem vettek észre, ezért, amikor majdnem kimentek, én megköszörültem a torkom.

-Jó napot kívánok, -nyújtottam a doktor felé a kezem.- Grace Phipps vagyok.
-Üdvözlöm, -fogadta el gesztusomat.- Dr. Maxfield vagyok. Köszönjük, hogy betudott hozzá jönni -bólintottam.- Nos, az állapota stabil, egy órája átesett egy gyomormosáson, mert tömérdek alkohol volt a gyomrában, ami nagy kárt okozhatott volna. Infúzióra kötöttük, hogy ne száradjon ki, de nem lenne rossz, ha valami szilárdat is enne, de azóta alszik, amióta behoztuk. Semmire és senkire nem reagál most, remélem, hogy Ön ezen tud változtatni -mosolygott rám az orvos, mire elpirulva, félre tekintettem.
-Köszönöm -suttogtam.

Egy bólintás után távoztak, ezáltal egyedül hagyva Harry-t velem, a nagy fehér szobában. Félve mentem hozzá közelebb, majd teljesen odaérve hozzá, észrevettem a bal szemén egy hatalmas lila foltot, ami egy kissé fel volt dagadva. A számhoz kaptam, és úgy éreztem, hogy elfogom sírni magam. Hirtelen átéreztem a fájdalmát, és rájöttem, hogy mit tett vele Nate. Lehet, hogy csak védeni akart, de ez azért több a soknál. Óvatosan megsimítottam a feldagadt részt, majd beletúrva göndör hajába hátra simítottam az összes olyan tincset, ami zavarta volna. Száját félig nyitva hagyva lélegzett lassan, és halkan. Erős késztetést éreztem arra, hogy megpusziljam a hideg orcáját, de amikor már csak pár centi volt köztünk, felállva kiegyenesedtem, megráztam a fejem, mert tudtam, hogy nem lett volna jó ötlet. Szemeimbe könnyek szöktek, amikor elakartam köszönni, de egy hang sem jött ki a torkomon. Éppen elfordultam tőle, amikor hirtelen szorítást éreztem a jobb csuklóm körül, és mikor visszafordultam Harry csillogó, smaragdzöld szempárjával találkoztam.

-Szeretlek Grace -mondta nyögdécselve. Elmosolyodtam, és éreztem, ahogy végig folyik az arcomon egy-egy könnycsepp.
-Ö-örülök, hogy jobban vagy -mondtam ki őszintén.

13. fejezet - Mi még nem végeztünk

Harry gyorsan közeledett felénk, és éreztem, hogy fogok, vagy fogunk kapni. Lelkileg felkészítettem magamat, vettem egy nagy levegőt majd felé fordultam, és éppen kezdtem volna mondani a magamét, amikor meglepetésemre kikerült engem. Ekkor azt hittem, hogy Nate-t fogja kiosztani vagy ehhez hasonló, de erre elkezdett vele tök kedvesen és értelmesen csevegni. Háttal állt nekem, ezáltal teljesen kiszorított a beszélgetésből. Teljesen lesokkolt ez a helyzet. Nate, pedig kikerekedett szemekkel fürkészte az én arcomat, hátha rájön valamire.
Nem hagytam neki túl sok időt erre, mert látványosan elviharoztam mellettük. Hallottam még, hogy a barátom szólongat, de nem reagáltam rá, csak mentem tovább. Nem érdekelt, hogy éhes maradtam, mert nem bírtam volna elviselni Harry-t.

-Héj, minden rendben? -állított meg az egyik lány osztálytársam, akivel a sok hiányzásom ellenére elég jóban lettünk tavaly.
-Oh, igen, persze. Miért? -néztem rá értetlenül.
-Csak mert.. -mutogatott az arcomon lecsorgó könnyemre.
-Jaj, ez. Igazán. Semmiség. -letöröltem azt, majd magamra erőltettem egy mosolyt.- De köszönöm, hogy aggódsz. -és ezzel a lendülettel beviharoztam a mosdóba.

Szerencsémre alig voltak bent, így gyorsan elfoglaltam az egyik WC-t, majd odabent kiadtam magamból a sírást. Az évek során megtanultam halkan sírni, ugyanis a szüleimnek közel van a szobájuk az enyémhez, és hát nem állt szándékomban felkelteni őket. Így addig folytattam ezt, amíg be nem csengettek a következő osztályfőnökire.
Megpróbáltam minél hátrébb ülni, hogy senkinek ne sikerüljön megsajnálnia. Nem szeretem, ha szánalommal néznek rám, undorító.
Minden szünetben elmentem a WC-re. Volt amikor sírtam, volt, amikor nem. Így sikerült elkerülnöm Nate-t, vagy bárki mást. Fájt, ahogy kezelt engem Harry, mintha egy utolsó rongy lennék, aki sohasem számított. Haza akartam végre menni, zenét hallgatni, filmezni, és csokit enni, hogy kapjak nemi boldogság hormont is.

-Grace?! -zavart meg valaki a gondolkodásomban.
-Öhm, igen? -szólaltam meg zavartan, mert nem ismertem fel a hangot.
-Szia, én Isabella vagyok! -az az osztálytársam volt, akivel valamelyest jóba lettem.- Bocsi már, hogy így, de valamilyen Nate keres Téged!
-Szia. Rendben, azonnal megyek. -válaszoltam neki nehezen. Megtörölgettem a szemeim, majd lehúztam a WC-t, hogy ne legyen annyira feltűnő, hogy nem azt csináltam, amit általában egy mosdóban szoktak.
-Minden okés? -nézett a szemembe Ella, miután kiléptem az ajtón.
-Igen, persze! Miért ne lenne? -erőltettem meg egy mosolyt, majd kikerülve őt, elmentem kezet mosni. Két mosdókagyló van, és csak az egyik felett volt tükör, én pedig természetesen a másikat választottam, mert nem akartam szembekerülni a saját látványommal.
-Ha nem szeretnéd elmondani, akkor semmi gond. De tudod, hogy nyugodtan odajöhetsz hozzám, és segítek, bármi legyen is az. -mondta, és tudtam, hogy őszintén beszél.
-Köszönöm, -öleltem meg, majd folytattam halkabban.- de minden rendben van. -ezzel kimentem, és az ajtó előtt nem Nate-t találtam meg, hanem Harry-t.

Egy percre lesokkoltam, hiszen nem rá számítottam. Gyorsan elrohantam mellette, de sajnos utol ért.

-Harry, Hagyj békén! -szóltam rá, és kirántottam a szorításából a csuklómat.
-Jól figyelj arra, amit most mondani fogok! -két kezével megfogta az arcomat, ezáltal arra kényszerített, hogy a szemébe nézzek.- Soha, nem fogom, feladni. Érted? Küzdeni fogok addig, amíg meg nem kaplak teljesen. Nem bírnék nélküled élni, és nem is akarok. Azt is tudom, hogy Te is így érzel, csak nem mered bevallani, de én most megmutatom Neked, hogy szeretsz! -kezdett közelebb hajolni hozzám, mire észhez kaptam, már megcsókolt, de nem viszonoztam.
-Szeretem Nate-t. -távolodtam el tőle zihálva, könnyekkel teli arccal, majd megrázva a fejemet, elfutottam mellette.
-Mi még nem végeztünk! Értetted? -kiabált utánam, mire szinte mindenki ránk nézett.

Kifutottam az épületből, és az udvarra érkeztem meg. Úgy éreztem, hogy kell egy kis friss levegő, hogy visszatudjam tartani a sírást. Ma már úgy érzem, hogy elég sokat sírtam, és elegem lett belőle.
Pár perc múlva vissza is mentem, mert még egy óra volt hátra a mai napból. Igyekeztem minél gyorsabban és feltűnő mentesebben átmenni a folyósokon és az aulán. Ez valamennyire sikerült is, így sértetlenül beérhettem az osztályterembe, még pont becsengetésre.

Próbáltam elkerülni a sírást, amivel szerencsével jártam. Tudom, hogy nem lett volna szabad, de én elővettem a telefonomat. Amikor feloldottam, megláttam, hogy van öt nem fogadott hívásom és egy üzenetem. Először a híváslistát néztem meg, ami elárulta, hogy Nate eléggé aggódott. Majd elolvastam az SMS-t is, amelyben ez állt:

'Grace, minden rendben van? Mi volt az a jelenet a büfénél? Kérlek válaszolj, mert nagyon aggódok! Szeretlek. N' 

Igaz, hogy jól esett az, amit írt, de nem SMS-ben akartam ezt vele megbeszélni.

'Semmi baj, kérlek nyugodj le. Jó lenne, ha tudnánk valahol találkozni úgy egy óra múlva. Mondjuk a házunk mögött? Én is téged. G'

Találkozni akartam vele, mert már nagyon hiányzott, és el is kellett neki mondanom sok mindent. Pár perc múlva kaptam is egy 'Persze, ott találkozunk!'-ot, majd kissé lenyugodva tovább figyeltem a tanárt. 

Az a negyvenöt perc hamar eltelt, es amikor meghallottam a csengetést, felpattantam a helyemről, megfogtam a cuccaimat, és mindenkit otthagytam. Siettem, mert minél hamarabb a látni akartam a barátomat. Út közben találkoztam az iskolámba járó két barátnőmmel, akik éppen cigiztek. Nem kellett kérnem, mert azonnal megkínáltak, én pedig elfogadtam. Gondoltam semmi bajom nem lesz most egy száltól. Hagytam, hogy meggyújtsák nekem, majd miután velük együtt elszívtam, elköszöntem tőlük, majd felszállva a biciklimre, és haza mentem. Vagyis a házunk mögé, ahol a találka volt. Tudtam, hogy várnom kell még egy kicsit Nate-re, de nem érdekelt. Nagyon hiányoznak a csókjai, az ölelései, és az a lány aki mellette lehetek.

-Nate! -fordultam meg, amikor valaki megfogta a vállamat, majd az illető nyakába borultam.- Várjunk, te nem Nate vagy! -távolodtam el.

Amikor észre vettem, hogy valójában ki is áll előttem, már késő volt a futáshoz. Egyszerűen csak a falnak nyomott, a két csuklómat összefogta a bal kezével, jobb kezével pedig befogta a számat. Közelebb hajolva hozzám, valamit motyogott, de nem teljesen értettem. Ekkor ismét alkohol szag csapta meg az orromat, mire ő elvette a jobb tenyerét a számról.

-Harry, engedj el! Nate bármikor megérkezhet, és nem mellesleg szinte bűz csíkokat eresztesz, mint egy rajzfilmfigura! -gúnyoltam ki. 
-Befogod a szádat, vagy betapasztom az enyémmel! -'fenyegetett' meg.- Hehe, ez mindig is elakartam sütni. -nevette el magát.
-Szánalmas vagy, érted? Engedj el, különben baj lesz! Hagyj, békén! -szóltam rá egyre hangosabban. 
-Rendben, te akartad. -mondta, majd tényleg elhallgatott a szájával.

Védtelen voltam, mert még mindig lefogott. Csak lehunytam a szemeimet, és imádkoztam. Ekkor észrevettem, hogy Harry elvált tőlem, és ezután egy nagyon nagy csattanást, majd egy puffanást hallottam, ezért még jobban összeszorítottam a szemhéjamat.

Facebook csoport!

Sziasztok Drágák! Hál' Istennek egyre többen vagyunk, és ráadásul megszavaztatok egy Facebook csoportot is, szóval most megcsináltam. Itt lefogom írni a következő részek időpontját, és ha szeretnétek kérdezhettek is. :) Sőt, nekem is lesz majd pár kérdésem hozzátok! x

A kép, amire majd rákattintva megtalálható lesz a csoport, az még készülőben van, szóval majd ha meg lesz, ezt a bejegyzést törlöm, és kirakom az oldalsávba. :)

Szóval kérlek titeket, hogy csatlakozzatok!! 

https://www.facebook.com/groups/597327780361724/

Csilla x

12. fejezet - Az a bizonyos szó

Igazán sajnálom, hogy az utolsó fejezet nem lett olyan szuper izgalmas, de ahogy ígértem, ez megváltozik. Itt egy újabb fejezet, amit igyekeztem jóra írni, hát nem tudom, hogy ez mennyire sikerült. Jól esne, egy pár visszajelzés. :) Ezúton pedig szeretném megköszönni a 7 (!!) feliratkozót, és a több mint 2,800 (!!!!!) oldalmegjelenítést! Imádlak titeket!♥ De nem húzom tovább az időt, itt is lenne a 12. fejezet! :)
Csilla. x


-Szia. -olyan lágyan és halkan beszélt, hogy hangjától libabőrös lettem. Nem tudtam mit kellett volna mondanom egy hónap távollét után. Nem akartam beszélgetni. Hozzá akartam bújni, megölelni. És mindennél jobban akartam látni őt, látni a szemében, hogy ami közöttünk volt, az valóság, és ő nem idegen. Nem akartam nagy gesztusokat, választékos párbeszédet, csak tudni akartam, hogy van valami, ami még ugyanaz, annak ellenére, hogy minden más megváltozott.
-Menj innen! -ráztam meg a fejem, és kaptam észbe, mivel én most Nate-tel vagyok együtt.
-Nem Grace, nem megyek el innen sehova, és te se fogsz, ameddig meg nem beszéljük ezt! -lépte át a küszöböt, majd becsukta az ajtót, teljes udvariatlansággal. Mit sem törődve a súly különbséggel, a felkaromat erősen megszorítva behúzott a saját lakásomba. Még a szisszenésem és a jajgatásaim miatt se engedett a fájó fogásán.- És most szépen leülsz a kis fenekedre, és végig hallgatod, ahogy pofázok! -kiabált rám szinte teljes hang erővel. A hirtelen hangulat változása teljesen megrémisztett, hiszen nem így ismertem meg.

-Menj el, és hagyj békén! -viszonoztam a hangvételét, de lehet, hogy nem kellett volna.
-Igaz, hogy nem mondtam, de azt a kis édes szádat is tartsd becsukva! -ahogy közelebb hajolt hozzám, megéreztem rajta a tömény alkohol szagot. Szeme alatt pedig feketés karikák éktelenkedtek, ami a kialvatlanságra utalt. Levegőt sem mertem venni, és nem a bűz miatt, hanem a félelemtől, ugyanis ilyen állapotban bárki, bármire képes lehet. Vajon miatta teszi? Már megint baromságokat gondolok. Mégis miért tenné miattam? Gondoltam inkább engedelmeskedek neki, ezért csendben maradtam.
-Kérlek bocsáss meg! -ült le a kanapé elé. Csak bámulta a szőnyegünket, és közben a fejét fogta. Én gyorsan a mellkasomhoz húztam a térdeimet, és csak néztem Őt.- Annyira sajnálok mindent! El sem tudod képzelni, hogy mekkora bűntudatom van. Ígérem, hogy mindent megteszek Neked, csak kérned kell, és én segítek! Grace, én sz-..
-Harry -szakítottam félbe remegő hanggal, ezzel megakadályozva azt a bizonyos szót. Erre felnézett rám, én pedig a könnyek miatt, homályos látással belenéztem az Ő szemébe.- É-én Nate-tel járok. -szeme sötétségbe borult, és nem tudtam, hogy ismét mit fog csinálni, hogy mit vált mind ez ki belőle. Egy kissé féltem Tőle, így levettem a tekintetemet Róla.
-Akkor, én, most, megyek. -állt fel óvatosan, majd simán elsétált, majd maga után becsapta az ajtót, melynek hangjától összerezzentem.
Már majdnem sírásban törtem ki, amikor megpillantottam az órát, amely már 7:50-et mutatott.
-Basszus, el fogok késni az első napon! -felpattantam, letöröltem nagyjából a könnyeim miatt elmosódott sminkem, majd indultam is az iskolatáskával a kezemben.

Felültem a biciklimre, hogy minél hamarabb oda érjek. Elfelejtettem indítani zenét, ezért nem volt más választásom, mint hogy gondolkozzak. Gondolkozzak egy olyan dolgon, amin már oly' fölösleges rágódni. Persze, hogy pont akkor kellek Harry-nek, amikor már mással vagyok együtt. Ezt az egészet nem tudom hova rakni. Én nagyon szeretem Nate-t, és tudom, hogy Ő is engem viszont. Rég volt már ilyen ember az életemben, aki mindig a kedvemben akart járni, és akire bármikor számíthattam. És bevallom tetszik az érzés, hogy kellek valakinek. Szeretem, és ez a lényeg, nem más. Harry-t pedig minél jobban kerülni fogom, ami nehéz lesz, mivel egy iskolába járunk. Mondjuk, ez az utolsó éve, szóval nem kell sokáig.
Ezalatt pont megérkeztem az épülethez, majd miután gyorsan lezártam a kerékpáromat, elővettem a telefonom, hogy megbizonyosodjak az időről. Szerencsére, még pont időben voltam, mert 2 perc volt még az első becsengetésig. Kivettem a táskámat a kosaramból, majd gyorsabb tempóban felszaladtam a lépcsőn, és már mentem is a termemhez. Hál' Istennek, még pont nem voltak bent, így egy halkabb köszönés után leültem egy üres székre, amitől csak két méteres távolságra voltak mások. A fül hallgatómat beledugtam a telefonomba, majd teljes hang erővel elindítottam a zenét, és úgy vártam az osztályfőnököt. Ezalatt észrevettem, hogy néha elkezdenek röhögni rajtam, azok a fiú osztálytársaim, akikkel aznap ott volt a plázában, Harry-vel. Szánalmasnak találtam az egészet, és csak megforgattam a szememet, majd hátat fordítottam nekik, és tudomást sem vettem róluk. Persze, hogy fájt, de már nem érdekelt, mert tudtam, hogy van aki úgy szeret, ahogy vagyok, feltétel nélkül. Az pedig Harry Styles. Micsoda? Saját magamnak hazudok, még természetes, hogy nem Harry az. Ő nem szeret, csak további fájdalmakat akar nekem okozni azzal, hogy szavakat dobál hozzám, amiknek fogadjunk, hogy még a jelentésüket sem tudja.
Hamar eltelt az óra, legalább is számomra, mivel nem érdekelt semmi. Úgy is csak még osztályfőnöki órák lesznek. Lementem a büfébe, hogy vegyek magamnak valami harapni valót, mert nem igazán tudtam a reggel enni. Első szünet volt, így a szokásos nagy sor várt rám. Általában inkább visszamegyek, és megvárom, míg kevesebben lesznek, de mivel elég éhes voltam, maradtam. Ami rossz ötlet volt, ugyanis Harry osztálya mellett található a büfé, és pont neki is kellett vennie valamit. Próbáltam kerülni a tekintetét, és szerencsémre nem vett észre, csak nyújtózkodott, hogy lásson valamit a választékból. Direkt a másik irányba fordítottam a fejem, amikor Nate-t pillantottam meg.

-Oh, szia Grace! -köszönt elég hangosan, mire én csak a szám elé raktam a mutatóujjam, ezzel arra kértem, hogy maradjon csendben. De már késő volt. Harry közeledett felénk, szeme pedig villámokat szórt.