14. fejezet - Még egy fiú sem..

Nem mertem kinyitni a szemem, mert féltem a látványtól, ami fogadott volna. Csak ott álltam a falnak neki támaszkodva, és remegtem. Nem tudtam, hogy most mi fog következni.
Ezután valaki megfogta, a még mindig a fejem felett tartott csuklómat, majd gyorsan arébb húzott onnan. Ekkor már muszáj volt kinyitnom a szemem, mert még sem akartam orra esni. Amikor rájöttem, hogy ki volt a Megmentőm, azonnal lejjebb ment a pulzusom, és a levegő vételeim is rendeződni látszottak. Egy nagy sóhajtás után megakartam Őt ölelni, de csak a dühvel teli szemeivel találkoztam. Nagyon megijedtem, mert arra gondoltam, hogy mérges rám.

-Nate, én annyira sajnálom! Nem tettem semmi rosszat! Én nem csókoltam vissza, ő erőltette, ráadásul részeg is! Kérlek ne haragudj rám! -esedeztem a bocsánatáért, de ahogy folytathattam volna, Ő befogta a tenyerével a számat, aztán szenvedélyesen megcsókolt. Miután szétváltunk mélyen elvesztem a zöldes  szemében, mire ő kérdően nézett rám.- M-mi a baj?
-Grace, te, cigiztél? -kérdezte akadozva, mire én teljesen elszégyelltem magamat. Nem mertem a szemébe nézni, hanem csak elindultam a lépcsőház ajtajáig, mintha el sem hangzott volna a kérdés.- Válaszolj, H-Harry erőltette Rád? -a csuklómnál fogva visszahúzott magához, és szemében aggódást véltem felfedezni.
-Mi? Nem, dehogy is! -vágtam rá rögtön.
-Ugye őszinte vagy velem?
-Igen, persze, hogy az vagyok. Nate, szeretlek Téged. Na tessék, kimondtam. -éreztem, ahogy szinte az összes vér az orcámba fut, ezáltal pír borított el.
-Én is Téged. -válaszolt vissza Nate, majd egy hatalmas mosolyt lehetett látni, majd újból megcsókolt.- Gyerünk, sétáljunk egyet.

Elvette tőlem a cuccomat, majd átdobva vállán felvette a női táskámat. Elkezdett nőiesen vonulni, amin muszáj volt kuncognom egy kicsit. Ezután belekaroltam a jobb karjába, és úgy indultunk el a sétára, mint két legjobb barátnő. Aztán természetesen áttértünk az összekulcsolt ujjakra. Néha egy-két ember biztos elmebajosnak tartott engem, mert szinte minden percben felnevettem, az én igen hangos, és fura nevetésemmel, de ez minket nem érdekelt. Csak én néztem vissza rájuk szúrós szemekkel, de ekkor Nate mindig megszorította kissé a kézfejemet. Kordában tartott engem, amiért nagyon hálás voltam neki, mert eddig még senki nem tudta ezt kiváltani belőlem.
Délután öt óra körül járhatott az idő, amikor megcsörrent a telefonom. Már csak egy utcára voltunk a lakásunktól, ezért gondoltam nyugodtan tovább sétálhatunk telefonálás közben is. Ismét megnevetettet Nate, úgyhogy elég vidáman, meg sem nézve a hívó számát, felvettem a készüléket.

-Hallo? -szóltam bele, miközben próbáltam csendben tartani a barátomat, hogy ne röhögjem el magam.- H-hogy mi történt? -hangom elkomorodott, és hirtelen megálltam.- R-rendben, köszönöm. Öhm, még meglátom. Viszont hallásra -nyomtam ki a hívást remegő kezekkel.
-Ki volt az? -érdeklődött.
-N-Nate, -belenéztem a zöld szemeibe, majd folytattam.- Mit csináltál Harry-vel? -kérdeztem tőle, ezáltal rögtön a lényegre tértem.
-S-semmit!
-Kérlek, mondd meg! -kérleltem.
-Nem csináltam semmi komolyat, esküszöm! Csak megvédtelek Téged!
-De nem bántott!
-Még nem! -emelte fel kissé a hangját, mire megugrottam kissé.- Grace, Te még nem tudod, hogy mire képes -halkan, de mégis határozottan mondta.
-A-azt mondták a kórházból, hogy nem tud hozzá senki bemenni, mert a szülei elutaztak, és egy rokona sem lakik Londonban. Az anyukája adta meg nekik a számom.
-Beakarsz menni? -kíváncsian várta a válaszomat.
-N-nem tudom -suttogtam határozatlanul.
-Szerintem ne menj -nyomott puszit a számra.- Gyere, menjünk haza.

Újra útnak indultunk, de most ezalatt az idő alatt, egy szót sem szóltunk egymáshoz. Ő szinte folyamatosan engem nézett, én pedig gondolkoztam. Fura volt nekem ez az egész helyzet. Még egy fiú sem harcolt értem, nem hogy még kettő.
A lépcsőház ajtajához érve, Nate visszaadta a táskámat, majd egy Jó éjt puszi után elköszöntünk, én pedig szinte szó szerint felfutottam a harmadik emeletre. Egy kissé elfáradtam, mert nem működik teljesen jól a szívem a sok gyógyszer miatt, amiket a 8 évem során folyamatosan kaptam. Leültem az ágyamra, majd tárcsázni kezdtem. Felhívtam a kórházat, és kértem, hogy adják oda Harry-nek, de azt mondták, hogy szinte azóta alszik, mióta bevitték. Viszont éreztem, hogy muszáj őt látnom, ezért a következő szám amit hívtam, az Anya volt. Megbeszéltem vele, hogy bemegyek hozzá a kórházba, és egy óra múlva itthon is leszek.

Beérve az épületbe, azonnal a recepciós pulthoz futottam, ahol lekértem Harry kórtermének számát. Kedves volt a hölgy, és nem csak a számát mondta meg annak, hanem el is kísért. Megköszöntem neki, majd egy nagy levegővétel után lenyomtam a kilincset, ezáltal kinyitva az ajtót. Felugrottam egy kicsit, amikor majdnem neki mentem egy orvosnak és egy nővérnek, de kikerülve őket, beljebb mentem, egészen Harry ágyának végéig. Megálltam ott, és csak hallgattam, ahogy beszélget a férfi és a hölgy. Nem vettek észre, ezért, amikor majdnem kimentek, én megköszörültem a torkom.

-Jó napot kívánok, -nyújtottam a doktor felé a kezem.- Grace Phipps vagyok.
-Üdvözlöm, -fogadta el gesztusomat.- Dr. Maxfield vagyok. Köszönjük, hogy betudott hozzá jönni -bólintottam.- Nos, az állapota stabil, egy órája átesett egy gyomormosáson, mert tömérdek alkohol volt a gyomrában, ami nagy kárt okozhatott volna. Infúzióra kötöttük, hogy ne száradjon ki, de nem lenne rossz, ha valami szilárdat is enne, de azóta alszik, amióta behoztuk. Semmire és senkire nem reagál most, remélem, hogy Ön ezen tud változtatni -mosolygott rám az orvos, mire elpirulva, félre tekintettem.
-Köszönöm -suttogtam.

Egy bólintás után távoztak, ezáltal egyedül hagyva Harry-t velem, a nagy fehér szobában. Félve mentem hozzá közelebb, majd teljesen odaérve hozzá, észrevettem a bal szemén egy hatalmas lila foltot, ami egy kissé fel volt dagadva. A számhoz kaptam, és úgy éreztem, hogy elfogom sírni magam. Hirtelen átéreztem a fájdalmát, és rájöttem, hogy mit tett vele Nate. Lehet, hogy csak védeni akart, de ez azért több a soknál. Óvatosan megsimítottam a feldagadt részt, majd beletúrva göndör hajába hátra simítottam az összes olyan tincset, ami zavarta volna. Száját félig nyitva hagyva lélegzett lassan, és halkan. Erős késztetést éreztem arra, hogy megpusziljam a hideg orcáját, de amikor már csak pár centi volt köztünk, felállva kiegyenesedtem, megráztam a fejem, mert tudtam, hogy nem lett volna jó ötlet. Szemeimbe könnyek szöktek, amikor elakartam köszönni, de egy hang sem jött ki a torkomon. Éppen elfordultam tőle, amikor hirtelen szorítást éreztem a jobb csuklóm körül, és mikor visszafordultam Harry csillogó, smaragdzöld szempárjával találkoztam.

-Szeretlek Grace -mondta nyögdécselve. Elmosolyodtam, és éreztem, ahogy végig folyik az arcomon egy-egy könnycsepp.
-Ö-örülök, hogy jobban vagy -mondtam ki őszintén.