12. fejezet - Az a bizonyos szó

Igazán sajnálom, hogy az utolsó fejezet nem lett olyan szuper izgalmas, de ahogy ígértem, ez megváltozik. Itt egy újabb fejezet, amit igyekeztem jóra írni, hát nem tudom, hogy ez mennyire sikerült. Jól esne, egy pár visszajelzés. :) Ezúton pedig szeretném megköszönni a 7 (!!) feliratkozót, és a több mint 2,800 (!!!!!) oldalmegjelenítést! Imádlak titeket!♥ De nem húzom tovább az időt, itt is lenne a 12. fejezet! :)
Csilla. x


-Szia. -olyan lágyan és halkan beszélt, hogy hangjától libabőrös lettem. Nem tudtam mit kellett volna mondanom egy hónap távollét után. Nem akartam beszélgetni. Hozzá akartam bújni, megölelni. És mindennél jobban akartam látni őt, látni a szemében, hogy ami közöttünk volt, az valóság, és ő nem idegen. Nem akartam nagy gesztusokat, választékos párbeszédet, csak tudni akartam, hogy van valami, ami még ugyanaz, annak ellenére, hogy minden más megváltozott.
-Menj innen! -ráztam meg a fejem, és kaptam észbe, mivel én most Nate-tel vagyok együtt.
-Nem Grace, nem megyek el innen sehova, és te se fogsz, ameddig meg nem beszéljük ezt! -lépte át a küszöböt, majd becsukta az ajtót, teljes udvariatlansággal. Mit sem törődve a súly különbséggel, a felkaromat erősen megszorítva behúzott a saját lakásomba. Még a szisszenésem és a jajgatásaim miatt se engedett a fájó fogásán.- És most szépen leülsz a kis fenekedre, és végig hallgatod, ahogy pofázok! -kiabált rám szinte teljes hang erővel. A hirtelen hangulat változása teljesen megrémisztett, hiszen nem így ismertem meg.

-Menj el, és hagyj békén! -viszonoztam a hangvételét, de lehet, hogy nem kellett volna.
-Igaz, hogy nem mondtam, de azt a kis édes szádat is tartsd becsukva! -ahogy közelebb hajolt hozzám, megéreztem rajta a tömény alkohol szagot. Szeme alatt pedig feketés karikák éktelenkedtek, ami a kialvatlanságra utalt. Levegőt sem mertem venni, és nem a bűz miatt, hanem a félelemtől, ugyanis ilyen állapotban bárki, bármire képes lehet. Vajon miatta teszi? Már megint baromságokat gondolok. Mégis miért tenné miattam? Gondoltam inkább engedelmeskedek neki, ezért csendben maradtam.
-Kérlek bocsáss meg! -ült le a kanapé elé. Csak bámulta a szőnyegünket, és közben a fejét fogta. Én gyorsan a mellkasomhoz húztam a térdeimet, és csak néztem Őt.- Annyira sajnálok mindent! El sem tudod képzelni, hogy mekkora bűntudatom van. Ígérem, hogy mindent megteszek Neked, csak kérned kell, és én segítek! Grace, én sz-..
-Harry -szakítottam félbe remegő hanggal, ezzel megakadályozva azt a bizonyos szót. Erre felnézett rám, én pedig a könnyek miatt, homályos látással belenéztem az Ő szemébe.- É-én Nate-tel járok. -szeme sötétségbe borult, és nem tudtam, hogy ismét mit fog csinálni, hogy mit vált mind ez ki belőle. Egy kissé féltem Tőle, így levettem a tekintetemet Róla.
-Akkor, én, most, megyek. -állt fel óvatosan, majd simán elsétált, majd maga után becsapta az ajtót, melynek hangjától összerezzentem.
Már majdnem sírásban törtem ki, amikor megpillantottam az órát, amely már 7:50-et mutatott.
-Basszus, el fogok késni az első napon! -felpattantam, letöröltem nagyjából a könnyeim miatt elmosódott sminkem, majd indultam is az iskolatáskával a kezemben.

Felültem a biciklimre, hogy minél hamarabb oda érjek. Elfelejtettem indítani zenét, ezért nem volt más választásom, mint hogy gondolkozzak. Gondolkozzak egy olyan dolgon, amin már oly' fölösleges rágódni. Persze, hogy pont akkor kellek Harry-nek, amikor már mással vagyok együtt. Ezt az egészet nem tudom hova rakni. Én nagyon szeretem Nate-t, és tudom, hogy Ő is engem viszont. Rég volt már ilyen ember az életemben, aki mindig a kedvemben akart járni, és akire bármikor számíthattam. És bevallom tetszik az érzés, hogy kellek valakinek. Szeretem, és ez a lényeg, nem más. Harry-t pedig minél jobban kerülni fogom, ami nehéz lesz, mivel egy iskolába járunk. Mondjuk, ez az utolsó éve, szóval nem kell sokáig.
Ezalatt pont megérkeztem az épülethez, majd miután gyorsan lezártam a kerékpáromat, elővettem a telefonom, hogy megbizonyosodjak az időről. Szerencsére, még pont időben voltam, mert 2 perc volt még az első becsengetésig. Kivettem a táskámat a kosaramból, majd gyorsabb tempóban felszaladtam a lépcsőn, és már mentem is a termemhez. Hál' Istennek, még pont nem voltak bent, így egy halkabb köszönés után leültem egy üres székre, amitől csak két méteres távolságra voltak mások. A fül hallgatómat beledugtam a telefonomba, majd teljes hang erővel elindítottam a zenét, és úgy vártam az osztályfőnököt. Ezalatt észrevettem, hogy néha elkezdenek röhögni rajtam, azok a fiú osztálytársaim, akikkel aznap ott volt a plázában, Harry-vel. Szánalmasnak találtam az egészet, és csak megforgattam a szememet, majd hátat fordítottam nekik, és tudomást sem vettem róluk. Persze, hogy fájt, de már nem érdekelt, mert tudtam, hogy van aki úgy szeret, ahogy vagyok, feltétel nélkül. Az pedig Harry Styles. Micsoda? Saját magamnak hazudok, még természetes, hogy nem Harry az. Ő nem szeret, csak további fájdalmakat akar nekem okozni azzal, hogy szavakat dobál hozzám, amiknek fogadjunk, hogy még a jelentésüket sem tudja.
Hamar eltelt az óra, legalább is számomra, mivel nem érdekelt semmi. Úgy is csak még osztályfőnöki órák lesznek. Lementem a büfébe, hogy vegyek magamnak valami harapni valót, mert nem igazán tudtam a reggel enni. Első szünet volt, így a szokásos nagy sor várt rám. Általában inkább visszamegyek, és megvárom, míg kevesebben lesznek, de mivel elég éhes voltam, maradtam. Ami rossz ötlet volt, ugyanis Harry osztálya mellett található a büfé, és pont neki is kellett vennie valamit. Próbáltam kerülni a tekintetét, és szerencsémre nem vett észre, csak nyújtózkodott, hogy lásson valamit a választékból. Direkt a másik irányba fordítottam a fejem, amikor Nate-t pillantottam meg.

-Oh, szia Grace! -köszönt elég hangosan, mire én csak a szám elé raktam a mutatóujjam, ezzel arra kértem, hogy maradjon csendben. De már késő volt. Harry közeledett felénk, szeme pedig villámokat szórt.