13. fejezet - Mi még nem végeztünk

Harry gyorsan közeledett felénk, és éreztem, hogy fogok, vagy fogunk kapni. Lelkileg felkészítettem magamat, vettem egy nagy levegőt majd felé fordultam, és éppen kezdtem volna mondani a magamét, amikor meglepetésemre kikerült engem. Ekkor azt hittem, hogy Nate-t fogja kiosztani vagy ehhez hasonló, de erre elkezdett vele tök kedvesen és értelmesen csevegni. Háttal állt nekem, ezáltal teljesen kiszorított a beszélgetésből. Teljesen lesokkolt ez a helyzet. Nate, pedig kikerekedett szemekkel fürkészte az én arcomat, hátha rájön valamire.
Nem hagytam neki túl sok időt erre, mert látványosan elviharoztam mellettük. Hallottam még, hogy a barátom szólongat, de nem reagáltam rá, csak mentem tovább. Nem érdekelt, hogy éhes maradtam, mert nem bírtam volna elviselni Harry-t.

-Héj, minden rendben? -állított meg az egyik lány osztálytársam, akivel a sok hiányzásom ellenére elég jóban lettünk tavaly.
-Oh, igen, persze. Miért? -néztem rá értetlenül.
-Csak mert.. -mutogatott az arcomon lecsorgó könnyemre.
-Jaj, ez. Igazán. Semmiség. -letöröltem azt, majd magamra erőltettem egy mosolyt.- De köszönöm, hogy aggódsz. -és ezzel a lendülettel beviharoztam a mosdóba.

Szerencsémre alig voltak bent, így gyorsan elfoglaltam az egyik WC-t, majd odabent kiadtam magamból a sírást. Az évek során megtanultam halkan sírni, ugyanis a szüleimnek közel van a szobájuk az enyémhez, és hát nem állt szándékomban felkelteni őket. Így addig folytattam ezt, amíg be nem csengettek a következő osztályfőnökire.
Megpróbáltam minél hátrébb ülni, hogy senkinek ne sikerüljön megsajnálnia. Nem szeretem, ha szánalommal néznek rám, undorító.
Minden szünetben elmentem a WC-re. Volt amikor sírtam, volt, amikor nem. Így sikerült elkerülnöm Nate-t, vagy bárki mást. Fájt, ahogy kezelt engem Harry, mintha egy utolsó rongy lennék, aki sohasem számított. Haza akartam végre menni, zenét hallgatni, filmezni, és csokit enni, hogy kapjak nemi boldogság hormont is.

-Grace?! -zavart meg valaki a gondolkodásomban.
-Öhm, igen? -szólaltam meg zavartan, mert nem ismertem fel a hangot.
-Szia, én Isabella vagyok! -az az osztálytársam volt, akivel valamelyest jóba lettem.- Bocsi már, hogy így, de valamilyen Nate keres Téged!
-Szia. Rendben, azonnal megyek. -válaszoltam neki nehezen. Megtörölgettem a szemeim, majd lehúztam a WC-t, hogy ne legyen annyira feltűnő, hogy nem azt csináltam, amit általában egy mosdóban szoktak.
-Minden okés? -nézett a szemembe Ella, miután kiléptem az ajtón.
-Igen, persze! Miért ne lenne? -erőltettem meg egy mosolyt, majd kikerülve őt, elmentem kezet mosni. Két mosdókagyló van, és csak az egyik felett volt tükör, én pedig természetesen a másikat választottam, mert nem akartam szembekerülni a saját látványommal.
-Ha nem szeretnéd elmondani, akkor semmi gond. De tudod, hogy nyugodtan odajöhetsz hozzám, és segítek, bármi legyen is az. -mondta, és tudtam, hogy őszintén beszél.
-Köszönöm, -öleltem meg, majd folytattam halkabban.- de minden rendben van. -ezzel kimentem, és az ajtó előtt nem Nate-t találtam meg, hanem Harry-t.

Egy percre lesokkoltam, hiszen nem rá számítottam. Gyorsan elrohantam mellette, de sajnos utol ért.

-Harry, Hagyj békén! -szóltam rá, és kirántottam a szorításából a csuklómat.
-Jól figyelj arra, amit most mondani fogok! -két kezével megfogta az arcomat, ezáltal arra kényszerített, hogy a szemébe nézzek.- Soha, nem fogom, feladni. Érted? Küzdeni fogok addig, amíg meg nem kaplak teljesen. Nem bírnék nélküled élni, és nem is akarok. Azt is tudom, hogy Te is így érzel, csak nem mered bevallani, de én most megmutatom Neked, hogy szeretsz! -kezdett közelebb hajolni hozzám, mire észhez kaptam, már megcsókolt, de nem viszonoztam.
-Szeretem Nate-t. -távolodtam el tőle zihálva, könnyekkel teli arccal, majd megrázva a fejemet, elfutottam mellette.
-Mi még nem végeztünk! Értetted? -kiabált utánam, mire szinte mindenki ránk nézett.

Kifutottam az épületből, és az udvarra érkeztem meg. Úgy éreztem, hogy kell egy kis friss levegő, hogy visszatudjam tartani a sírást. Ma már úgy érzem, hogy elég sokat sírtam, és elegem lett belőle.
Pár perc múlva vissza is mentem, mert még egy óra volt hátra a mai napból. Igyekeztem minél gyorsabban és feltűnő mentesebben átmenni a folyósokon és az aulán. Ez valamennyire sikerült is, így sértetlenül beérhettem az osztályterembe, még pont becsengetésre.

Próbáltam elkerülni a sírást, amivel szerencsével jártam. Tudom, hogy nem lett volna szabad, de én elővettem a telefonomat. Amikor feloldottam, megláttam, hogy van öt nem fogadott hívásom és egy üzenetem. Először a híváslistát néztem meg, ami elárulta, hogy Nate eléggé aggódott. Majd elolvastam az SMS-t is, amelyben ez állt:

'Grace, minden rendben van? Mi volt az a jelenet a büfénél? Kérlek válaszolj, mert nagyon aggódok! Szeretlek. N' 

Igaz, hogy jól esett az, amit írt, de nem SMS-ben akartam ezt vele megbeszélni.

'Semmi baj, kérlek nyugodj le. Jó lenne, ha tudnánk valahol találkozni úgy egy óra múlva. Mondjuk a házunk mögött? Én is téged. G'

Találkozni akartam vele, mert már nagyon hiányzott, és el is kellett neki mondanom sok mindent. Pár perc múlva kaptam is egy 'Persze, ott találkozunk!'-ot, majd kissé lenyugodva tovább figyeltem a tanárt. 

Az a negyvenöt perc hamar eltelt, es amikor meghallottam a csengetést, felpattantam a helyemről, megfogtam a cuccaimat, és mindenkit otthagytam. Siettem, mert minél hamarabb a látni akartam a barátomat. Út közben találkoztam az iskolámba járó két barátnőmmel, akik éppen cigiztek. Nem kellett kérnem, mert azonnal megkínáltak, én pedig elfogadtam. Gondoltam semmi bajom nem lesz most egy száltól. Hagytam, hogy meggyújtsák nekem, majd miután velük együtt elszívtam, elköszöntem tőlük, majd felszállva a biciklimre, és haza mentem. Vagyis a házunk mögé, ahol a találka volt. Tudtam, hogy várnom kell még egy kicsit Nate-re, de nem érdekelt. Nagyon hiányoznak a csókjai, az ölelései, és az a lány aki mellette lehetek.

-Nate! -fordultam meg, amikor valaki megfogta a vállamat, majd az illető nyakába borultam.- Várjunk, te nem Nate vagy! -távolodtam el.

Amikor észre vettem, hogy valójában ki is áll előttem, már késő volt a futáshoz. Egyszerűen csak a falnak nyomott, a két csuklómat összefogta a bal kezével, jobb kezével pedig befogta a számat. Közelebb hajolva hozzám, valamit motyogott, de nem teljesen értettem. Ekkor ismét alkohol szag csapta meg az orromat, mire ő elvette a jobb tenyerét a számról.

-Harry, engedj el! Nate bármikor megérkezhet, és nem mellesleg szinte bűz csíkokat eresztesz, mint egy rajzfilmfigura! -gúnyoltam ki. 
-Befogod a szádat, vagy betapasztom az enyémmel! -'fenyegetett' meg.- Hehe, ez mindig is elakartam sütni. -nevette el magát.
-Szánalmas vagy, érted? Engedj el, különben baj lesz! Hagyj, békén! -szóltam rá egyre hangosabban. 
-Rendben, te akartad. -mondta, majd tényleg elhallgatott a szájával.

Védtelen voltam, mert még mindig lefogott. Csak lehunytam a szemeimet, és imádkoztam. Ekkor észrevettem, hogy Harry elvált tőlem, és ezután egy nagyon nagy csattanást, majd egy puffanást hallottam, ezért még jobban összeszorítottam a szemhéjamat.